Eseménynaptár
Május  2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
   
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31  
Brassai Magyar TV

Brassói Magyar Képzőművészek Társaságának márciusi ünnepi tárlata

2o11.III.11. – IV.5.

“SZABADON VÁLASZTOTT ÚTAK IRÁNYÁBAN”

A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a helybéli egyesületek közül az elsőként a nemzeti és regionális kultúráért felelősséget érző, és azért tenni is akaró szakmai szervezeteként is működik.  Évente megrendezi a márciusi seregszemlét, mellette idéglenes kollektiv tárlatoknak  helyet ad, amelyeket bizonyos rendszerességgel egyéni kiállítások követnek,  és a megyei  képzőművészeti tehetséggondozásban is közreműködik.

Idén, 17 kiállító tisztelte meg  alkotásával rendezvényünket. A március folyamán nyitva tartó ünnepi csoportos tárlatot április elejéig tekinthetik meg az érdeklődők az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület székhelyén a Moldovei utca 2 szám alatti kiállítótermében.

A seregszemle célja, lehetőséget teremteni a különböző tehnikákkal, eljárásokkal, eszközökkel alkotott művek bemutatására és  keresztmetszetet, áttekintést adni a különböző művészeti ágazatok regionális alakulásáról, valamint az elmúlt 4 évben, alkotott újabb tendenciákról, és hazai eredményekről. Az elmúlt évek során a brassói Apáczai Galéria egyik lényeges törekvése volt konzekvens jelleggel mindig újításra bírni a magyar kortárs képzőművészeti közeget, programkiállításaival és eseményeivel ösztönözve  a meglévő, íratlan dogmák átlépésére. A Galéria idei anyaga szerteágazó és változatos – ettől is válnak izgalmassá egyenként az életművek.

Ahogy már megszoktuk 2006 óta évi rendszerességgel jelentkeznek a barcasági képzőművészek, így az idén is ünnepi tárlattal tisztelegnek az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emléke előtt és amelyel egyben emlékezni kívánnak a brassói születésű Kossuth díjjas Koszta József festőművészre 15o éves évfordulója alkalmából.
A kiállítás megnyitójára március 11-én, pénteken 17 órakor került sor a Apáczai  Egyesület kiállítótermében. A megnyítón, a kiállítás házigazdája Házy Bakó Eszter elnök köszöntötte a a tárlatlátogatókat, majd Bartha Árpád grafikus, a brassói Művészeti Múzeum igazgatója értékelte a kiállított műveket, ügyesen beavatva a jelenlevőket is. Ezt követte Vetró B. Sebestyén András  rövid összeállítása Koszta József festőművész szakmai életrajzáról amelyet a csíkszeredában élő Koszta leszármazott bemutatója egészített ki a Szentesen megtelepedett művész naplója feljegyzéseiből. A kiállítás szereplői nem formai játékokkal akarnak sikereket aratni, hanem aktuális mondanivalójukkal és gondolatiságával érthetőségével közelítenek.

Az ünnepi tárlaton a harsogó színpompába öltözetett vásznak és a visszafogott színvilágú, már-már monokróm képek, együttes látványa megnyugtató. Az alkotók a képzőművészet hagyományos eszközeivel építkeznek: a gondolkodó látásmód, az anyag tisztelete, többnyire a vonal rajzolás jellemzi. A néző izgalommal merülhet el egy-egy alkotás élvezetében, és nyugalmat találhat másutt.
A hagyománnyá vált és rendezett márciusi kiállításért köszönet az ACSJKE bizottságának akik lehetővé tették a megmutatkozást. Ez az ünnepi tárlat városunk kulturális vezetése szándéka szerint egyben lehetőséget teremt a barcasági alkotók számára a közönség elé lépni, és tehetségüket és munkáikat  megmutathassák, és egyben a szakma is értékelhesse. A kiállítótermben haladva a barcasági magyar művészkörének 17 tagjától láthatunk alkotásokat, melyek mind-mind eltérő utakat, értelmezési lehetőségeket kínálnak a március az újra megújulás, továbblépés témájára. Így találkozhatunk a brassóból Kecskemétre telepedett Damó István ismert grafikus, groteszk hangvételű Plugor Sándor emlékére készült művével; Miklóssy Mária sepsiszentgyörgyi aktiv képzőművész vörös színfolotkban megoldott színkompoziciójával, vagy Köllő Margit textilművész nagyméretű meditálásra késztettő pasztellmunkájával.. A látogató a kiállított képek között sétálva egy izgalmas utazás részese lehet, belső, egyéni világok, látásmódok és gondolatok tárulnak fel előtte.

A kiállítók nevében is köszönjük a lehetőséget a rendezvény szervezőinek, és egyúttal kívánok mindenkinek élvezetes képnézegetést!

A 2o11 Ünnepi tárlat meghívottjai Damó István,  Jakabos O. Imola, Bartha Árpád, Marosi Jenő, Ábrahám Imola, Ferencz Ágnes, Albert Sándor,  Árdeleanu Kovács Ibolya, Köllő Margit, Miklóssy Mária,Csutak Levente, Ábrahám Jakab, Tomos Tünde, Gyulai Nagy Margit, Rosinecz László, Vetró B Sebestyén András, Dimény András.

A tárlatot szervezte: Házy Bakó Eszter, az egyesület elnöke

A tárlatot rendezik: Rosinecz László és Vetró B S András

A rendezvény fővédnöke: Ménessy Miklós tiszteletes

Plakát és meghívó koncepció: Ábrahám Imola

Az esemény támogatója: Reménység Háza, Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület

Médiapartnerek: Brassói Lapok, Székely Hírmondó, Erdélyi Művészet, Brassai TV, www.hiresiroda.ro, www.brasso.ro, www.szek-helyek.ro, www.kezdinfo.ro,



Az ön véleménye:

Társ oldalak:
Smart Youtube Widget
Szervezők