Ábrándok , blues és rengeteg kompromisszum
2012. január 7.-én, 21 órától, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Art Caffe pinceklubjában fellép a Kvitt Band blues/rock zenekar.
“Nem azért felejtünk el játszani, mert
megöregszünk, hanem attól öregszünk
meg, hogy elfelejtünk játszani.” George Bernard Shaw
Az 1995-ös ígéretes kezdés után a Kvitt Band tagjai szétröppentek, hogy ki-ki magának próbáljon szerencsét. A lelkes rajongók alig kialakult tábora pedig nosztalgiázva mondogatta: „bármi lehetett volna belőlük.” Aztán egyszer csak felröppent a hír, újra együtt a csapat, és koncert is lesz, Azóta ritka, de esemény számba menő alkalmakkal, kisebb-nagyobb kihagyásokkal megfordulnak Kézdivásárhelyen az Őszi Sokadalom színpadán, s ha az idejük engedi, akkor Rock-karácsonyokon is. Hangjuk, lelkesedésük ma is a régi, az idő múlását csupán a hajdani barátok gyérülő hajkoronája, és az emelvény előtt csápolók közt ide-oda totyogó „leszármazottak” növekvő hada érzékelteti. A mai negyvenesek generációja valószínű emlékszik még a hajdani Fortyogón megrendezett Sarjú koncertekre, a Petőfi moziban vagy az Ifjúsági klubban, a főtéri Cage House-ban tartott közös bulikra. Azóta azonban sokat változott a világ „De mi akkor is csak játszunk, hogy ne feledjük el” igaz kissé ritkán de optimistán szól a refrén.
Kvitt Band 2011-es diagnózis: Csurulya Csongor– ének, Vetró B. S. András – gitár, Baricz Lajos –gitár, (előtte Daczó Barna– gitár, Molnár „ Papa” András (előtte Csengery József) – dob, Tóth „Ketske” Olivér – basszusgitár, Vetró B Barnabás – dzsemby, ütőhangszerek.
Az évek folyamán közreműködtek: Vidovenyecz Edina (vokál), Héjja Tamás (szaxofon)
